Metszési ABC - tavasszal virágzó díszcserjék metszése
A legtöbb kertben előfordul, mindenki által jól ismert díszcserjénk az aranyvessző (Forsythia x intermedia), vagy ahogyan gyakran helytelenül emlegetjük az aranyeső. Egyszerű az ápolása, mégis egy pár gondolat arról, hogyan tartsuk karban.
Minden cserje akkor igazán szép, ha alulról dúsan ágazik el, arányos a vesszők eloszlása, formája a fajtára jellemző, a felkopaszodott, elöregedett ágak nem csúfítják el, és természetesen akkor, ha az adott időszakban bőven virágzik. Az intenzív virágzást metszéssel érhetjük el. A díszcserjék metszésénél egy fontos alapfogalmat kell megjegyeznünk. A leglényegesebb dolog az időzítés, amit a kétféle virágzási időszak szerint különítünk el. Megkülönböztetjük a kora tavasszal, a lombfakadást megelőzően nyíló cserjéket, valamint a késő tavasszal, nyáron virágzókat. A kora tavasszal virágzóak, mint pl. az aranyvessző (Forsythia x intermedia), babarózsa (Prunus triloba Multiplex), japánbirs (Chaenomeles japonica), gyöngyvirágcserje (Deutzia scabra), korai tamariska (Tamarix tetrandra), barkás fűz (Salix fajok), a virágaikat az előző évben nevelt hajtásokon hozzák, ezért, ha rutinszerűen a tél végi metszések alkalmával eltávolítjuk ezeket, akkor megfosztjuk a növényt a virágrügyekkel berakott vesszőitől. Tehát nagyon fontos, hogy a fent említett cserjéket, csak virágzás után metsszük meg! Figyelni kell az időzítésre, mert nem szabad megvárni, míg megindul a lombfakadás, ha akkor végezzük a fenti műveletet, akkor a növény veszít az erejéből, és legyengülhet. A metszés során ügyeljünk arra is, hogy kialakítsuk a cserje formáját, mely boltozatos, bokor formájú. Metszés során mindig távolítsuk el a beteg, sérült részeket, valamint a gyengén virágzó elöregedett ágakat, így szellősebb lesz az ágrendszer, és helyet adunk a fiatal vesszőknek. A hosszabb fiatal hajtásokat egyharmadukig vágjuk vissza.
A metszést ne hanyagoljuk el, minden évben szükség van rá, hiszen nemcsak az a lényege, hogy ne csúfítsa a kertünket egy túlburjánzott bozót, hanem a metszés kimaradásával nagymértékben csökken a cserjénk virágzási intenzitása. Ha a díszcserjénk már többedik éves, és már elérte a növényre jellemző nagyságot, akkor is szükséges a megfelelő karbantartás. Hogy a díszítőértékéből ne veszítsen az évek folyamán, fenntartó, alakító metszéssel kell rendszeresen ápolnunk, így pl. az aranyeső kb. 3-5 év alatt éri el a tényleges formáját. Figyeljünk, hogy a növényt nem szabad az egy vegetációs év alatt, se túl gyakran, és túl drasztikusan visszavágni, mert az alapi részekből a cserje csak nagyon nehezen tud megújulni.
- Metszési ABC - tavasszal virágzó díszcserjék metszése
- Öntözés - mikor, mennyit és hogyan?
- Házépítés kertmentéssel
- Kora téli teendők a kertben
- Metszési ABC - a korona kialakítása és metszése
- Metszési ABC - Ifjító metszés
- Pollenjelentés a hátsó kertből
- Kutyaszorítóban
- Csemete-kert
- Mi is az a komposzt?
- Tipegők, kerti utak
