Ezek az év végi, fagyos, ködös napok a magamfajta, természethez és időjáráshoz kötött mesterségű ember számára különösen alkalmas arra, hogy - akár csak a rómaiak kétarcú Janusa, aki egyszerre néz hátra és előre – visszatekintsen a múlt emlékeire és a várható jövő reményteljes feladataira.
Bálint Gyuri bácsi mindig
jól tanácsol!
Hadd kezdjem tehát az emlékeimmel. Kis városban születtem és falun nevelkedtem,jól ismerem a falvak népének gondolkodásmódját. A falu a 20. század közepéig hosszú évszázadok alatt kialakuló organizmus volt, ahol a munkás hétköznapoknak és az ünnepnapoknak – így a Karácsonynak is – meg voltak a maguk, szigorúan betartandó szabályaik. Ezek községenként, tájanként különböztek, változtak, ezért volt a magyar vidék olyan színes, változatos a viseletében, az étkezési szokásaiban, az építkezésében, a munkakultúrájában, a dalaiban, stb. Gyakran előfordult, hogy két, szomszédos település jobban különbözött egymástól, mint két falu az ország ellentétes sarkaiból. (Az se számított ritkaságnak, hogy a különbözőségek az egyéneket elszigetelték egymástól: guba-gubával, suba-subával tartott össze, barátkozott, házasodott és a felvégi eladó lánynak az alvégi legény nem igen csaphatta a szelet.)
Voltak azonban nagyon szigorúan betartandó, általános érvényű szokások, szabályok is.
Ilyenek voltak a környezet tisztaságára, rendjére, gondozottságára vonatkozóak is. Az akkor még többnyire vályogból épült lakóházakat és gazdasági épülteket minden tavasszal újra tapasztották és évente legalább kétszer-háromszor bemeszelték. Az ablakokban egész évben, az ámbituson nyáron virágok nyíltak, a ház előtt gondosan kezelt előkert díszlett. A család tagjai megosztották a feladatokat: a portát, az udvart
Maga a gazda tartotta rendben a házikertet, az asszony dolga volt a szérű, az istállót és környezetét a család férfitagjai tartották rendben. A kerítésen kívüli terület, a járda, az árok tisztántartása, sőt az úttest gondozását is megosztották a családtagok között, a cseperedő gyerekeknek is adva feladatot. A legjobbaknak kijárt a „Tiszta udvar, rendes ház” feliratú, megtisztelő tábla.
Ezekből a hagyományokból sok megmaradt és korszerűsödve tovább él. Településeink, városaink, falvaink képe évről-évre szépül, de ennek az üteme – a dolgok természeténél fogva – eltérő. A Virágos Magyarország környezetszépítő mozgalomnak jelentékeny része van a fejlődés elősegítésében. A gondozott, virágos településeken az utas szívesebben időzik, a turista örömmel tartózkodik, az ott lakó ember és családja pedig otthon érzi magát.
A Virágos Magyarországért mozgalom könnyen és jól áttekinthető célokat tűzött maga elé:
Azt szeretné elérni, hogy mindenütt, az ország területén legyen szebb, élhetőbb a környezet. Azoké, akik itt élnek és azoké is, akik ide látogatnak.
Az önkormányzatok sok közfeladat megoldásával küzdenek, de a virágosítást sem érzik fölösleges tehernek. Mert akinek a gondozott környezetében élve jó a közérzete és azt magáénak érzi, büszke rá, az szeretné még szebbé, a korszerű igényeknek megfelelően még emberszabásúbbá, lakhatóvá tenni, a tájba és a közösség számára még jobban megfelelőbbé tenni. Az eszközök ehhez még a nehéz pénzügyi körülmények között is elérhetők, feltéve, hogy a lakosság nagyobb része hajlandó részt venni a virágos környezet megteremtésében és fenntartásában.
Az idei Verseny eredményhirdetése Szombathelyen történt, ahol a legjobbak megtisztelő elismeréseket vehettek át. A feladat az lenne, hogy az idén még több település vegyen részt a nemes vetélkedésben és érjen el benne sikereket. Nincs szebb, felemelőbb érzés annál, mint amikor a külföldön járó magyar szakember és turista azt a véleményt hallhatja, hogy hazáját külföldön is Virágos Magyarország-nak ismerik el.
Dr. Bálint György
