A Virágos Magyaroszágért verseny és a MÖFÖSZ
A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség (MÖFÖSZ) a zöldfelület-gazdálkodási, díszkertészeti szakma, a szakterületért tenni akaró civil szféra tömörülése.
A Szövetség célja, hogy megnyilvánulási lehetőséget teremtsen a szakterületen működő szakembereknek és szakmai segítséget nyújtson nekik. Rendszeres rendezvényein a szakterület aktuális problémáit tárgyalja meg a tagjaival, közös álláspontot fogalmaz meg szakmai érdekeik érvényesítésére, és a települések természeti környezetének fennmaradása és fejlesztése érdekében.
Szem előtt tartja, hogy változó környezetünk számos új kihívást jelent a szakterület számára, amelynek mielőbbi megoldásáért a Szövetség,- képviselve tagsága érdekeit, a hivatalos fórumokon eljár.
Fontos feladata, hogy a Főkertészi státusz és munkakör a szakma igényeinek megfelelő tartalommal, a Főépítészekkel azonos rangot kapjon.
Célja, hogy a települési környezetet érintő döntéseknél a döntést hozók rendszeresen és kötelezően kikérjék, és figyelembe vegyék a szakmai véleményét.
Megoldást keres arra, hogy a zöldfelület-gazdálkodási szakterület a szakirányítás felsőbb szintjein megfelelően képviselve legyen, a jogszabályok részletesen kitérjenek a szakmát érintő legfontosabb problémák megoldásaira is, ehhez rendszeres szakmai segítséget nyújt.
Figyelemmel kíséri és az „Év Főkertésze” díjjal, évente elismeri a szakmában a legjobbat.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség régiófelelősei és tagjai útján, komoly szerepet játszik a „Virágos Magyarországért” verseny lebonyolításában, a nemzetközi versenybe delegálható díjazottak kiválasztásában.
A verseny azonban nem csak vetélkedés, hanem jelentős eszköz a környezet fejlesztésében, a települési arculat megteremtésében. A verseny feltételeinek teljesítésével a települések segítséget kapnak abban is, hogy megtalálják saját kiugrási pontjaikat, ezzel idegenforgalmuk fejlődik, de segít a kapcsolatépítésben lakosság és település vezetése, vállalkozói szféra és lakosság között, a hagyományok ápolásban, a civil szféra mozgósításában.
A MÖFÖSZ országos szerveződés, az egyes régiók tagságának összefogását és képviseletét régiófelelősi hálózat végzi.
Támogatói sorába várja mindazokat, akik e célokkal azonosulni tudnak.
