A Virágos Magyarországért verseny története
1990-ben az Európai Közösségek Idegenforgalmi Bizottsága támogatásával az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyének (Entente Florale) Nemzetközi Bizottsága megkeresett több közép-kelet-európai országot, hogy csatlakozzon a versenyhez.
A megkeresettek közül, akkor, egyedül csak Magyarország jelentkezett, s jelentkezését el is fogadták.
1994-ben az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Belügyminisztérium és a különböző szakmai szervezetek megszervezték az első hazai országos virágosítási, környezetszépítési és környezetvédelmi versenyt. Ebben az időszakban az OIH viselte a versennyel kapcsolatos összes költséget. Messzemenően támogatták a mozgalmat, mert fontos promóciós eszközt láttak benne, valamint a mozgalom célja a rendezett, kulturált környezet kialakítása megegyezett a turizmus céljaival és ez azóta is a legfőbb szempontok közé tartozik.
Jelenleg a mozgalom 23 kiíró szervezet részvételével működik, köztük megtalálható 5 minisztérium, akik közvetlen anyagi támogatásával valósul meg évente a verseny.
A Magyar Turizmus Zrt. – a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak, mint a verseny egyik támogatójának közvetlen irányítása alatt működő országos promóciós szervezet – a verseny lebonyolításában, elsősorban a szervezési munkában vesz részt, és évente igen jelentős összeggel járul hozzá a verseny lebonyolításához.
Magyarország a nemzetközi versenyben megpályázta a 2005. évi nemzetközi díjkiosztó ünnepség megszervezésének jogát, melyet a nemzetközi szervezet jóvá is hagyott.
1994 óta a nemzetközi versenyben igen szép eredményeket értünk el: eddig 15 városunk és 15 falunk vett részt a versengésben. 1997-ben Siófok, 2003-ben, Géderlak, 2004-ben Kaposvár, 2006-ban Nagyatád, 2007-ben pedig Eger arany fokozatot kapott, 11-szer nyertünk ezüst és 10-szer bronz fokozatot.
A nemzetközi versenyben részt vevő országok: Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Portugália, Szlovénia, Csehország, Horvátország és Olaszország.
A hazai verseny igen jelentős és népszerű, évente kb. 350-400 település vesz részt benne. Résztvevői lehetnek a települési önkormányzatok a polgármesterek által benyújtott nevezéssel. A részvétel (nevezés) ingyenes, a települések saját anyagi kereteiken belül „virágoztatják fel” környezetüket a lakosság összefogásával, helyi versenyek kiírásával, a magyar virágfajták alkalmazásával, kiegészítve ezt az infrastruktúra fejlesztésével.
