Újabb magyar siker az európai virágosítási versenyben
Újabb magyar siker az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében: a város kategóriában indult Szombathely és a falu kategóriában Magyarországot képviselő Gelse egyaránt ezüstérmesek lettek.
Gelse ezen túl még megkapta a két különdíjak egyikét is az oktatási intézmények környezetének magas színvonaláért és az iskolában folyó környezettudatos nevelés eredményeiért.
Az európai díjkiosztó verseny színhelye Wales fővárosa, Cardiff volt. A város 2008-ban arany fokozatot ért el az európai versenyben, az ünnepségen háromszáz küldött vett részt, 11 európai ország, 22 településéből.
A verseny nagy kihívást jelentett a részvevőnek, hiszen a minden egyes települést felkereső nemzetközi zsűri nem csak a környezetszépítés, hanem a környezetvédelem, a környezettudatos oktatás, a fenntartható fejlődés szempontjainak érvényesítését, a településfejlesztési terveket is vizsgálta. A bírálati szempontok között szerepelt az épített és természeti örökség megóvása, a település tisztasága, beleértve a gyommentességet, de a falfirka mentességet is.
Magyarország 1990-től, a közép-európai térségből elsőként vesz részt az európai versenyben, eddig öt arany, 15 ezüst, 10 bronz és 10 Európa-díjat mondhat magáénak.
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre)
- 18. HORTUS HUNGARICUS 2011. szeptember 23 - 25
- A 2011. ÉVI VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT KÖRNYEZETSZÉPÍTŐ VERSENY GYŐZTESEI: SZÁZHALOMBATTA ÉS LÖVŐ
- A Magyar Turizmus Zrt. közleménye - 2011. május 26.
- A Virágos Magyarországért sajtótájékoztató 2011. március 25.
- A 2010. év győztesei
- Európai verseny: Sopron és Lipót készülődik
- Virágos Magyarországért verseny 2010
- Kiosztották a Rozmaring Díjakat
- 2009. október 9. - A Magyar Turizmus Zrt. közleménye
- Európai Virágos városok és falvak versenye
- Újabb magyar siker az európai virágosítási versenyben
