Dévaványa
A város Békés megye északi részén helyezkedik el, a Nagykunság és a Nagy-Sárrét találkozásánál. Közigazgatási határa egyben Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye határa is. A Berettyó, a Kettős-, valamint Hármas-Körös közötti síkság jellegzetes alföldi települése. Dévaványa jellegzetes alföldi település, a Körös és a Berettyó által határolt síkságon fekszik. A város határában feltárt régészeti leletek bizonyítják, hogy a település évezredek óta lakott, első írásos emlékei az 1330-as évekből valók.
A város határában terül el a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványa-Ecsegi puszták területi egysége. Jellegzetessége a száraz és nedves szikes pusztai növénytársulások váltakozása, melyek számos védett növény és féltett madárritkaság élőhelye. A terület kiemelkedő természeti értéke a túzok (Otis tarda). Kerékpárral is kiválóan bejárható a település, kerékpárutak hossza 9,5 km. A település határában található a Körös-Maros Nemzeti Park részét képező Réhelyi Látogatóközpont, Európa-hírű Dévaványai Túzokrezervátum, melynek feladata a védett terület természeti értékeinek és a területen folyó természetvédelmi tevékenységnek a bemutatása. A természeti értékeket pedig a Réhelyi Látogató központjából kiinduló kerékpár túraútvonalak révén fedezhetjük fel.
Népesség: 8.260 fő Terület: 21.655 ha
Testvértelepülés: Székelykeresztúr (Románia)
A meglévő termálvízkincs és gyógyfürdő a gyógy turizmust alapozza meg. A Strandfürdő keretein belül gyógyászati részleg is üzemel.
A felújított és „virágba borult” főtér és a városközpont nevezetességei:
- Katolikus templom műemlék jellegű épület, 1810-ban épült késő barokk, klasszicizáló stílusban.
- A református templom tornya 63 magas, a Tiszántúl egyik legmagasabb templomaként jegyzik. Kiváló akusztikája csodálatos templomi hangversenyek rendezését teszi lehetővé.
- A Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény tárja az érdeklődők elé a település gazdag történeti, néprajzi értékeit, írásos és tárgyi hagyatékát.
- Ladányi Mihály szobor a főút ékessége az új autóbusz állomás közelében.
- Fejedelmi Cukrászda nemcsak megjelenésében, de az ott készült termékek minősége tekintetében is kuriózum.
A település honlapja
Szálláshelyek Dévaványán
