Nagykanizsa bemutatása
Nagykanizsa az ország dél-nyugati szegletében fekvő emberléptékű város, ahonnan 40 km-en belül érhető el három ország határa, 15 km-re hazánk egyik leghíresebb gyógyfürdője és 40 km-re a Balaton!
Történelme az újkőkorszak majd a kelták és rómaiak nyomain évezredekre vezethető vissza. Nem hiába, hiszen földrajzi fekvése kiváló. A vízfolyások mellett, dombokon és dombok közt nyúló települést már a rómaiak korában utak keresztezték. Első írásos említése IV. Béla 1245-ben kelt adományozó levelében Knysa néven fordul elő.
Bár a hajdani európai hírűvé vált várát, melyet a híres Thúry György törökverő várkapitány is évekig védett, Lipót császár lebontatja, annak téglái tovább élnek a város épületeiben, templomában. Kanizsa a XIX. sz. közepére virágzó mezőváros, kereskedelmi és kulturális központ lett. 1842-ben beindul az első ipari üzem, a Weiser Gépgyár, 1893-ban megalapítják a Sörgyárat. A ma világhírű Kanizsa Trend elődje az 1910-ben alapított Frank Jenő kefegyára volt.
Sajnos a trianoni békediktátum véget vet ennek a virágzó gazdaságnak, gazdagságnak. A 30-as években reménysugárként jelenik meg az olajipar. A Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság központja lesz Nagykanizsa. Az 1933-ban átadott strandfürdő az első termálfürdők egyike volt Magyarországon.
A rendszerváltozásig a város gazdaságára kettős hatással van a határmentiség. Központi támogatásoktól többségében elesik, a fejlődés megtorpan, csak a ’60-as évek végétől erősödik meg az ipar (pl. Tungsram). Ugyanakkor a város „közérzetét javította” a tengerpart közelsége, egy-két "nyugati kiruccanás".
A város gazdasága igazából az 1990-es évek óta nem talált magára, de a megépült M7-es és a tervezett M9-es autópálya, valamint a Sármelléki repülőtér közelsége új távlatokat nyithat Nagykanizsának.
Nagykanizsa, a zöld város
Nagykanizsa turisztikai vonzereje, szépsége a főleg a XIX. sz. második felében épült palotákban, viharos történetű szobraiban és nem utolsó sorban zöld tereiben, parkjaiban rejlik. A város 2009-ben elkészült stratégiájának egyik fő eleme a zöld város arculat. Ennek része (a sok más területre is kiterjedő szemléletváltás és -formáláson kívül) a város zöld tereinek szigorú karbantartása, felújítása, bővítése. Következtében 2010-re jelentősen növekedett a virágos felület nagysága és a fák, díszfák mennyisége:
Gyepfelületek: 1 250 000 m2
Virágfelület: 1 800 m2
Parkfák, sorfák, díszfák mennyisége: 29 000 db
Csónakázó-tó (vízfelület): 40 ha
Tavat körülvevő zöldfelület, park: 40 ha
Zalaerdő Zrt. kezelésében lévő parkerdő: 200 ha
Helyi jelentőségű, védett természeti érték: 19 db
A zöld város arculatba illeszkedően Nagykanizsa iskolái, sőt óvodái is minden évben szerveznek különböző környezet szépítési, fásítási, virágosítási akciókat. 2010-re több óvodánk is elnyerte a „zöld Óvoda” címet. Van ahol ún. „tapogató” kertet alakítottak ki, ahol a gyerekek közvetlenül ismerkedhetnek meg pl. a fűszernövényekkel.
A Via Kanizsa Városüzemeltető Zrt. akciót szervezett Kanizsai Virágözön néven, melynek köszönhetően két körforgalmat szépítettek meg felajánlások segítségével.
Az ez évben elkezdődött átfogó városrehabilitációs projekt keretében a közeljövőben az összes belvárosi tér, park megújul.
Civil kapcsolatok:
A városban számos olyan civil szervezet is működik, akik sokat tesznek a környezetvédelemért, a város virágosításáért. Egyik ilyen a Civil Kerekasztal Egyesület, rendkívüli aktivitást fejt ki a város érdekében, különösen a környezetvédelem, természetvédelem, zöldfelület gondozás, fejlesztés, pályázatok indítása, akciók szervezése, kezdeményezése, ismertetők, főleg az ifjúság számára vetélkedők, akciók szervezése területén. Tavasszal óvodások ültettek csemetéket a Sétakert hiányzó fáinak helyére.
A Polgári Kanizsáért Alapítvány évente szervez a keleti városrészben környezetszépítési akciót és vetélkedőt 2000 db ingyenes virág felajánlásával.
A Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány szintén szervez környezetszépítési akciót, vetélkedőt, tervezési feladatot készít (Sétakert), konkrét munkát vállal a város érdekében.
A Floreat Kanizsa Alapítvány jelentős anyagi hozzájárulásával kerülhetett sor a Múzeum tér fásítására.
A város lakossága szívesen vesz részt az említett akciókban, sőt saját házuk környékén önként, önerőből szépítik környezetüket.
A város és környékének több kertésze ajánlott fel ingyenesen virágot (6 000 db) a tavaszi ültetési idényben. Ugyanígy több közeli díszfaiskola is növény adománnyal járul hozzá a város fásításához.
A helyi és megyei média (városi, megyei lapok, tv, rádió) rendszeresen tájékoztatást adnak feladatainkról, bemutatják az elvégzett munkát.
Szakmai kapcsolatok:
Jó szakmai kapcsolatot alakítottunk ki a város jelentősebb üzemeivel, vállalkozásaival (pl. Zalaerdő Zrt., Musztácskert Kft.)
Eredményes együttműködést valósítunk meg a testvárosok szakmai szervezeteivel (pl. Gleisdorf, Csáktornya, Togliatti.), amit a jövőben tovább szeretnénk bővíteni.
Városunk főkertésze tagja több szakmai szervezetnek (MÖFÖSZ, Faápolók Egyesülete, stb.)
Célunk egy európai mércével mérhető, a város lakói és az ide érkező látogatók számára kellemes, esztétikus környezet biztosítása, a város turisztikai vonzerejének növelése.
Szálláshelyek Nagykanizsán | A település honlapja
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre, hogy elinduljon a galéria)
