Zalahaláp bemutatása
2010.
Településünk a Dunántúl egyik legszebb táján, a Tapolcai-medencét körülvevő tanúhegyek északi részén, a Haláp-hegy lábánál található. Számtalan turista keresi fel a gyönyörű látványért, természetfotózásért és a kitűnő borokért. A hegytetőről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, a Tapolcai-medencére és azt körülölelő bazalt tanúhegyekre, és a Káli medencére. A barokk stílusú kastélyok és a fürdésre alkalmas tó a falu igazi ékessége. A vendégszerető falubeliek szívesen fogadják a pihenni vágyó turistákat.
A község létezéséről 1243-ban kelt írásos feljegyzés is tanúskodik. A tetőn, a volt bánya területén hatalmas, zárt, amfiteátrum található, ahol pontosan meg lehet figyelni a bazalt rétegződését.
A település nevét egyik korábbi tulajdonosáról, a Halápi családról kapta. A név szláv eredetű, jobbágyot jelent.
A településen 3 kastélyt építettek, egyiket a faluban, másik kettőt Ó-, illetve Újdörögdön.
A település barokk stílusú római katolikus templomát 1770-ben a Rónay uraság építette. Oltárfreskóját a neves osztrák festő, Franz Anton Maulbertsch festette.
A templomkertben található az I. és II. világháborús bazaltból készült emlékmű, mely a település világháborúkban elhunyt lakosainak állít emléket.
A XIX. század elején a Rónay család leszármazottai, a Bogyai család a község főterére Szentháromság szobrot emeltetett, melyet 2000-ben állítottak vissza eredeti helyére. A falu utcái mentén és a hegyben is gyönyörű kőkereszteket talál az idelátogató.
Zalahaláp központjában található az egyhektáros természetvédelmi park, melyben egy 200 éves mamutfenyő található, ami az egész megyében ritkaság. A tövében megpihenve megtapasztaljuk milyen hatalmas is a természet.
A településen Csontváry nevét viselő képzőművészet tagozatos általános iskola működik, melynek tanulói eredményesen szerepelnek nemzetközi versenyeken is.
A Halápi Hímzés szép példányai a Néprajzi Múzeumban is fellelhetők. Jelenleg a Nyugdíjasklub foglalkozik a hímzés hagyományainak fenntartásával.
A településen nagy múltja van a szőlőtermesztésnek. A Haláp-hegy lankáin jó minőségű, száraz, testes, savas vörös és fehér borokat termelnek az itteni gazdák. A fő fajták közé tartozik a vörösborok közül az otelló, a kékfrankos, a zweigelt, a fehérek közül pedig a rizling, az olaszrizling , a muskotály és az ezerjó.
Szálláshelyek Tapolcán | A település honlapja
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre, hogy a galéria elinduljon)
