Kunsziget bemutatása
Kunsziget az ország „nyugati kapujában”, Győrtől 18 km-re, a szlovák és az osztrák határátkelőktől egyaránt 30 km-re lévő település. Kunsziget ősidők óta lakott település, ma lakóinak száma 1267 fő. Nevét feltehetően földrajzi elhelyezkedéséről kapta. A Duna és holtágai által közrezárt „szigetre” valószínűleg kun telepesek költözhettek. Itt húzódott a Római Birodalom határa, a limes is, az ehhez tartozó őrtorony és kikötő maradványa ma is látható. Feltárásukra nemzetközi kutatások folyamatban vannak. A Duna és holtágai által biztosított hordaléktalaj évszázadokon át biztosította az itt élő emberek számára a mezőgazdaságból és állattenyésztésből való megélhetést. Az 1930-as években világhírű volt a kunszigeti zöldségtermesztés.
A településnek gazdag az épített és a természeti öröksége egyaránt. Épített örökségeink a katolikus valláshoz kötődnek. Kunsziget temploma 1843-ban épült, a falu védőszentje Szent Lőrinc. A község fogadalmi kápolnája Szent Antal tiszteletére épült, aki a betegek, a szegények és az állatok védőszentje. A XVIII. században épült kápolna hozzáépítését 1901-ben fejezték be, amikor kolerajárvány pusztított Kunszigeten.
Országosan is ritka hagyományt őriz a falu lakossága, a Krisztuskeresést. húsvét hajnalán. A Krisztuskeresés népi vallásos hagyományként talán egyedül Kunszigeten maradt fenn. A Krisztuskeresés útvonalán a házak ablakába virágot, gyertyát tesznek, és egymást keltegetik, nehogy elkéssenek. A felhívásra érkezők körülveszik a templom előtti keresztet, és csendben várják az előénekes vezette indulást. A templom előtti kereszthez érve meghúzzák a harangokat, és közösen énekelnek
Községünk külterülete 1790 HA nagyságú, melyből 100 hektár a Fertő-Hanság Nemzeti Park része, fokozott természetvédelmi körzet. Belterülete 150 HA nagyságú, 410 családi ház, falusias lakószerkezet, aszfaltozott gyűjtőutakkal, virágos, parkos utcákkal. A 17 km hosszú Mosoni-Duna part kiváló turisztikai érték, környezet- és természetvédelmi tevékenységünket meghatározza. A falu határában található, a 12 települést ellátó, OMS technológiával működő szennyvíztisztító üzem.
A falu a90 es évektől jelentős fejlődésnek indult: ipari üzemek telepedtek le zöldmezős beruházás során. Működik a Zöld Mező Mezőgazdasági Szövetkezet növénytermesztés, állattenyésztés és húsfeldolgozás ágazatokban. A község infrastruktúrája kiépített. Önálló orvosi körzet, gyógyszertár, védőnői hálózat biztosítja a lakosság ellátását. Oktatási intézményei az 1-8 osztályig oktató-nevelő iskola (mely kiemelten foglalkozik a hagyományőrzéssel), valamint a Freinet-szellemű óvoda két csoportja biztosítja a gyermekek, fiatalok nevelését.
A civilszervezetek száma 12: ebből közhasznú 3 szervezet, taglétszámuk 650 fő, a falu lakosságának 60 %-a. Községünk legidősebb egyesülete az idén 120 éves Kunszigeti Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Céljuk a falu lakosságának segítése katasztrófahelyzetekben A Kunsziget Sportegyesület a fiatalok .és az idősek sportolását családi sportnappal ösztönzik. A 90-es évek elején alakult Faluszépítő Egyesület. Kunsziget több alkalommal is sikeresen szerepelt a Virágos Magyarországért mozgalomban, legutóbb 2003-ban kaptunk különdíjat.
Sikeres pályázataink és főbb beruházások:
2006-ban felújítottuk a községi Könyvtárat. „Méltó helyet a kultúrának” című pályázatunkat a Nyugat-Dunántúli Operatív Program támogatta. Az 1843-ban épült római katolikus templomot. 2000-ben, majd az idei évben újították fel. A Római Katolikus Egyházközség a kunszigeti katolikus templom felújítására 43 millió forint pályázati támogatásban részesült az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program LEADER Vidéki örökség megőrzése című fejezetéből. A Pannónia Kincse LEADER Egyesületen belül létrehoztuk a helyi leader közösséget melynek 23 jogi személyiség tagja. Községünk 2008-ban Falumegújítási díjat nyert „Társadalmi Innováció a Jövőért” című pályázatával, 2009-ben újabb pályázatot adott be „Új Erők Egy Erős Közösségért”, tervezzük Kunszigeten termálfürdő és üdülőfalu létesítését, a Mosoni-Duna partjának turisztikai célú hasznosítását. Szakrális közösségi kulturális tér kialakítása Plébánia udvar gazdasági épületeinek felújítása, közösségi tér kialakítása a Kunszigetért Közalapítvány, a Római Katolikus Egyház és Kunsziget Község Önkormányzata sikeres pályázata a LEADER Turizmusfejlesztési prioritása keretében 21 millió Ft támogatásból önrész nélkül valósul meg.
Integrált Közösségi Szolgáltató Tér „IKSZT” kialakítása. A pályázaton községünk 51 millió forintot nyert, amiből a kultúrház felújításnak költsége 36 millió Ft. A felújítás a tervek szerint 2010. szeptember első felében kezdődik
A Győri Agglomeráció, közösségi közlekedés fejlesztése. A Győri Többcélú Kistérségi Társulás tagtelepüléseként 5,8 millió forintot nyertünk a buszmegállók felújítására.
„Legyen aktív vendégünk találkozzunk a Győri Kistérségben!” A NYDOP pályázatán a kistérségi társulás tagjaként elnyert forrásból (38 millió forint) valósul meg a Mosoni-Duna parton a strand, és az elsősegélynyújtó helyet, csónakkikötőt is tartalmazó beruházás. A pályázat tartalmazza még tanösvény kialakítását, állomásain padok, asztalok elhelyezését, a római őrtorony megközelítését. A beruházás várhatóan 2011 tavaszán készül el.
A fent leírtak nagyon fontosak községünk életében. Megvalósításukkal községünk szépül, vagyona nő.
Szálláshelyek Kunszigeten | A település honlapja
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre, hogy a galéria elinduljon)
