Ferencszállás bemutatása
Ferencszállás alföldi kistelepülés. A Maros folyó mellett, Szeged és Makó között terül el. A 43-as nemzetközi főútvonal két oldalán épült fel és nyerte el mai formáját valamivel több, mint 180 év alatt.
Az első lakók, a Deszki uradalom napszámosai, odaadó munkájukért házhelyeket kaptak itt. A lélekszám évtizedek óta 650 és 700 fő között mozog. Az itt élők mára főleg a közeli városokban találnak munkát, de ma is fontos szerepet tölt be mindennapjaikban az igen jó minőségű termőföld megművelése. Épített emlék nem található, de 2006-ban elkészült az első igazi templom, amely rögtön jellegzetes épülete lett a településnek. A földműveléssel foglalkozók kihasználva a jelentős nemzetközi átmenő forgalmat, kis árusító standokat állítanak házaik elé, innen érétkesítik a megtermelt zöldségféléket. A kis árudák mára hozzátartoznak a faluképhez. Nagyon fontos az itteniek életében a közeli Maros folyó, amely vad szépsége mellett, ellátja öntözővízzel a termőföldeket.
Az Önkormányzat által létrehozott közalapítvány 2003 óta díjazza a „Kulturált és virágos házunk tája” mozgalom keretében a leggondozottabb utcafronttal büszkélkedő házak tulajdonosait, így ösztönözve évről évre az utcák szépítését.
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre)
