Sajóvámos bemutatása
Sajóvámos község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól mintegy tizenöt kilométerre található. A Sajó-Hernád sík kistáj egyik települése. A község közúton két irányból – a 3-as útról Arnót felől, illetve a Miskolctól kivezető 26-os útról közelíthető meg.
Az ide látogató vendégeknek elsősorban a település rendezettsége tűnik fel, majd közelebbről áttekintve a felújított közintézményekben, parkokban gyönyörködhetünk.
2010. évben kiemelt hangsúlyt kapnak a közoktatási létesítmények. Az Arany János Általános Iskola korszerű nyílászárókkal, szigeteléssel, új tetőszerkezettel várja ősszel a nebulókat. Az Iskola kertben a sziklakert örökzöld növényei pompáznak. A kirándulásban megfáradt látogatók megpihenhetnek majd az új padokon. Ugyan csak a pihenést szolgálja a település központjában lévő közpark, melynek szépítésére 2500 tő virágot ültettünk. A település több részére további 3500 tő virág került kiültetésre, melynek egy részét virágkertészettel foglalkozó vállalkozó ajánlotta fel.
Nem messze az iskolától - a közforgalmi közlekedési úttól elzártan- található a Napközi Otthonos Óvoda, mely épület felújítása, akadálymentesítése szintén folyamatban van. Teljesen új arculatot kap a két önkormányzati létesítmény, nem csak küllemében, hanem belső funkciójában is bővül. Az óvoda udvarát is szeretnénk megszépíteni, új udvari játékokkal, és néhány cserjével. Idén kerül kialakításra a település két játszótere, melyből az egyiket a Kossuth Közösségi Ház szomszédságában lévő parkban, a másikat pedig az un. „Új telepen” szeretnénk augusztus hónapban kialakítani. Az új padok, a csobogó, a meghitt, madárcsicsergéstől zajos park nem csak a kismamáknak, hanem a nagyikáknak is kellemes időtöltést jelent majd, a kis gyermekekről nem is beszélve. A játékok kiválasztásánál igyekeztünk minden korosztály igényét figyelembe venni. A tervezett fejlesztésekkel növekszik a zöldfelület, még kellemesebb lesz a település főtere, a Kossuth Közösségi Ház körüli park, javul az épített környezet harmóniája.
A település közfoglalkoztatási tervében elsőként szerepel a parkosítás, virágosítás, melyet idén is a közfoglalkoztatott munkanélküliekkel kívánunk megoldani, a település lakosságának bevonásával. A köztereken történő folyamatos fűkaszálás a karbantartó csoport dolgozóinak szorgalmát dicséri.
Településünk 1996-tól minden évben részt vesz a Virágos Magyarországért versenyben. Elért eredményeinkről a mellékelt képek tanúskodnak.
Szálláshelyek Miskolcon | A település honlapja
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre, hogy a galéria elinduljon)
