Kisharsány bemutatása
Kisharsány a Siklós-Villányi hegység lábánál fekszik. Lakosaink száma 562 fő. Református templomunk országos műemlék. A település a történelmi borvidéken kialakított "Borút" tagja, s talán ez jelenti a legnagyobb vonzerőt vendégeink számára.
Célunk:
A pincefalu gyönyörű fekvése alapján a borturizmus kiemelkedő helyszíne lehet, ehhez már szinte minden infrastruktúrát sikerült kiépítenünk. Az eperfás út védetté nyilvánítása. Lelkes munkával tovább újítjuk, szépítgetjük, virágosítjuk környezetünket, hogy településünk tiszta, szép és élhetőbb legyen. Ettől reméljük, hogy vonzó célponttá válunk a turisták számára.
Önkéntes munka a virágokért:
A lakók és az önkormányzat munkájának köszönhetően, a közterületeink és a magánporták évről évre gondozottabbá, virágosabbá válnak. Elhatároztuk, hogy visszatelepítjük a falunkra valamikor jellemző és őshonos gömbakácot.
A visszatelepítés több éves feladat, hiszen a csemeték megvásárlása, ültetése, karózása és utógondozása nem kis terhet ró az egyébként szűkre szabott költségvetésünkre. 2008-ban 220 db, 2009-ben pedig 110 db csemetét ültettünk el. A meglévő virágágyásokat folyamatosan bővítjük (évente kb. 4000 tő virágot ültetünk).
A munkálatokban részt vesznek a nyugdíjas klub tagjai, és a közmunkások. Az óvodások virágokkal díszítik az óvoda udvarát, a Kölyök klub és az ifjúság a szemétszedésben veszi ki részét.
A régi temető sírhelyeit kiszabadítottuk a szinte erdővé nőtt sűrűből, az új temetőt is rendszeresen gondozzuk, kovácsolt vaskapuval zártuk le és szép gesztenyesorát leköveztük. Református templomunk környékét rendben tartjuk. Történelmi eperfasorunkat , ami szinte Kisharsány jelképévé vált, egész éven át gondozzuk, pedig nem a mi tulajdonunk. Vylyan Pincészet: Községünkben a Fekete-hegy lábánál fekvő Vylyan Pincészet jelentős turisztikai vonzerőt jelent, s boraikkal együtt Kisharsány nevét is viszik országról országra. A Vylyan birtok lankáinak egyedülálló látványával, mediterrán hangulatú terasszal, egyedi arculatú borokkal, művészi hordókiállítással és mindig virágos portával - egész évben szeretettel várják a vendégeket.
„Szép, virágos Kisharsány” verseny:
Hogy a szépítés, virágosítás folyamatát még inkább motiváljuk, létrehoztuk a „Szép, virágos Kisharsány” versenyünket, mely immár negyedik éve működik.
Tervek:
A 2009-es pályázatunkban említettük, hogy a faluközpont átalakítására pályázatot adtunk be: a református templom felújítására, a mellette álló parókia és templomkert átépítésére. Itt kapna helyet egy egyedülálló interaktív bormúzeum. Mindkét pályázatunk nyert és ennek köszönhetően 2010. novemberre megvalósul ez a régi álom.
Ami megvalósult:
2008-ban indult útjára az Ördögkatlan Fesztivál, melynek egyik helyszíne Kisharsány. A rendezvény jelképeként egy monumentális „a Nagyharsányi legendát megjelenítő hordódongából készült szobrot” avattunk a faluközpontban.
Új gyalogjárda épült a központban és természetesen mellette virágos ágyás.
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre)
- Beremend bemutatása
- Csányoszró bemutatása
- Csonkamindszent bemutatkozása
- Gerde bemutatása
- Kisharsány bemutatása
- Mágocs bemutatása
- Mánfa bemutatása
- Márfa bemutatása
- Matty bemutatása
- Molvány bemutatása
- Orfű bemutatása
- Pécsbagota bemutatása
- Pogány bemutatása
- Sátorhely bemutatkozása
- Siklós bemutatása
- Szabadszentkirály bemutatkozása
- Tormás bemutatása
- Töttös bemutatása
