Tiszaalpár bemutatása
Alpár ősidők óta lakott hely,1975-ben nyerte el mai településszerkezetét, amikor egyesült a 900 éves Alpár és a szomszédos 150 éves Újfalu, ezzel elnyerte a nagyközségi rangot.
Bács-Kiskun megye északkeleti részén a Tisza jobb oldali holtága mellett elterülő település. A falu a 44-es útról Lakiteleknél délre letérve érhetjük el, vasútállomás a Kiskunfélegyháza-Szolnok vonala mentén található. Első írásos említése 1075-ből származik, neve török eredetű, jelentése hős férfi. A Várdombon újkori település leleteket is feltártak, a hagyomány szerint , amit Anomymus Gesta Hungaroruma is megerősít, Árpád vezér itt vívta a Honfoglalás döntő jelentőségű csatáját, ezt énekelte meg Vörösmarty Mihály a „ Zalán futása” .című eposzban.
A település látnivalóit az Árpád- fejedelem tanösvényt végigjárva fedezhetjük fel. Az Alpári-rét a Kiskunsági Nemzeti Park része, állat és növényvilágával hűen őrzi a vidék arcát.
Községünk több mint 10 éve benevez a „Virágos Magyarországért” versenybe, többször nyertünk különdíjat, 2009-ben a Magyar Önkormányzati Főkertészek, Dísz kertészek, Kertépítők és Parkfenntartók Szövetségének különdíját kaptuk a Virágos Magyarországért a versenyben elért kiemelkedő teljesítményért, amit nagy megtiszteltetésnek, eredményeink elismerésének tarunk..
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falu megújítása és fejlesztése igénybe vehető támogatásból a központi a zöldfelületeket növeljük.
Településünkön működő civil szervezetek igen aktív szerepet vállalnak a falu virágosításában: ilyen a Tiszaalpári Faluvédő-és Szépítő Egyesület, Nyugdíjas Klubok. Árpád-fejedelem Általános Iskola, mint Ökoiskola Ifjúsági csapata úgyszintén rendszeresen bekapcsolódik a falu szépítésébe.
Szálláshelyek Tiszaalpáron | A település honlapja
Képgaléria (katttintson a tetszőleges képre, hogy a galéria elinduljon)
