Galgaguta bemutatkozása
A Cserhát aljában,a Mátra lábánál, a fővárostól 60 km-re helyezkedik el. A Galga völgyének egyik gyöngyszeme. Idilli környezete miatt a kirándulni vágyók kedvenc célállomása. Már a rézkorban lakott e terület. Első írásos emlék 1337-ből való, Zsigmond-kori oklevéltár említi, hogy „Gutha vámszedőhely” Szanda várához tartó útvonalon. Az évszázadok alatt többféle néven szerepelt település , úgy, mint Geuta, Gutta, Gutha, Guta - 1906 óta Galgaguta, megkülönböztetve így a többi Guta nevű községtől.
A török támadás ellen a dombon álló templomot védőárokkal vették körül, mely még ma is látható. (Itt fut körbe az útvonal, a templom alatti kripta bejárata is innen nyílt.) A lakosság, a falu elpusztult, volt, akit elhurcoltak, a falut felégették. 1543-ban szláv nyelvű lakosságot említenek a dokumentumok. 1620-ban már iskolája van a településnek.. E szlovák lakosság emlékének méltó helyet adva sírköveiket (az 1700-as évektől) összegyűjtve, felállítva készült el az un. Emlékpark.
Fő nevezetességei közé tartozik:
- A Milleneumi emlékmű, mellette szoborpark
- A XVIII. században épült evangélikus templom
- Evangélikus templom melletti park
- A szlovák nemzetiség életét bemutató Falumúzeum /a park mellett./
- A Kincskereső Általános Iskola folyosóján a jellegzetesen szlovák, kék és rózsaszín szoknyás, hímzett főkötős népviseletbe öltöztetett bábuk mellett régi faragott bútorokat, szerszámokat, háztartási eszközöket mutatnak be.
- Kereszt-tó
- Újonnan épített római katolikus templom, melyet Guzmics György tervezett
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
