Szolnok bemutatkozása - Jász-Nagykun-Szolnok megye
Az Alföld szívében Szolnokon, az utóbbi években nagy hangsúlyt fektetünk a zöldterületeink, szépítésére, felújítására, virágosítására .A Tisza fővárosában a zöldfelületi elemek jellemzően szigetszerűen helyezkednek el, melyeket fasorok és a Tiszát és a Zagyvát kísérő galéria erdő elemei kötnek össze. Kiemelt szerepű a Zagyva és a Tisza folyók torkolatától induló, a Tisza partján végighúzódó Zagyvaparti sétány - Verseghy park – Tisza park – Árvízi hajósok tere több hektáros parkrendszer.
A város méltán büszke a Verseghy parkra, mely Rerrich Béla tervei alapján valósult meg a kilencszáz húszas évek második felében. A park a kétezer évi Tiszai árvíz után jelentősen károsodott, melyet Dr. Jámbor Imre tervei alapján rekonstruáltunk. A közel 80 éves vadgesztenye fasor és az allék alatt 1000 m2 egynyári virágfelületet gondozunk. A park közepén magasodik az 1928-ban emelt Tisza Szálló és Gyógyfürdő neobarokk épülete, melynek gyógyvize kiváló minősítésű. Az itt található kifolyón kívül még 13 artézi kút található a városban.
A belváros rehabilitációja kapcsán a város főterét 2007-ben építettük át, a környező belvárosi utcák átépítése, felújítása jelenleg is tart. A Kossuth tér hármas tagozódású, központi eleme a szökőkút rendszer, melyet gyepfelülettel körülvett színpad és kazettás rendszerű cserje és virágágy felületek öveznek. A jelentősebb közlekedési csomópontokat 2008-ban körforgalmakká alakítottuk át, így újabb zöldfelületi elemekkel gazdagodott a város. A Széchenyi városrész központi parkját a körforgalmak kialakításával egyidejűleg építettük át. Az 5.000 m2-es parkban jelentős mértékű a cserjefelületek aránya. A városrészben az elkövetkező években jelentős parképítési munkákat tervezünk.
További terveink között szerepel: a Damjanich uszoda lebontását követően a Rerrich-féle park csaknem eredeti állapotában való helyreállítása. Az Árvízi hajósok terén épül az első tiszai gyaloghíd, mely a belvárost a Tiszaligettel fogja összekötni. A híd lábánál egy új, virágfelületekkel rendelkező teret készülünk kialakítani 2010 őszére
Szolnok belterületén 31 ha erdőterület található, melyek közül kiemelt szerepet tölt be a Tiszaliget és a Holt-Tisza melletti erdők. A tiszaligeti parkerdőben kapott helyet több sportlétesítmény, élményfürdő és a főiskola is. A város fásítási programja keretében az elmúlt tíz évben több, mint 3.000 db facsemete telepítését végeztük el és ezt a mértéket kívánjuk folytatni az elkövetkező időszakban is. A kiemelt gondozási fokú parkokban az öntözőrendszer kiépített, így a nyári szárazság miatt sem veszítenek parkjaink esztétikai értékükből.
A város országos viszonylatban is egyedülálló játszótér felújítási programba kezdett, mely keretében három év alatt 52 játszótér teljes felújítását és építését végezzük el, melyeket fásítással és cserjetelepítéssel gazdagítottunk. Nagy hangsúlyt fektetünk a természeti környezet felújítása mellett az épített környezet felújítására is, így az utóbbi években több régi épület homlokzata megszépülhetett, melyhez az önkormányzat jelentős támogatást biztosított.
A lakásszövetkezetek évek óta rendszeresen meghirdetik a Virágos előkertek versenyét. 2009 évben a lakosság körében megközelítőleg 20000 db egynyári palántát osztottunk ki, hogy az előkertek, erkélyek virágosítását elősegítsük. Parkfenntartás keretében összesen 2571 m2 virágfelületet ültettünk be egynyári növényekkel, az ősz folyamán a virágágyak felébe ültetünk kétnyári palántákat vegyesen, a közvilágítási oszlopokat 800 db virágedényt helyezünk ki, a közintézményeink előterét 28 db virágoszloppal dekoráljuk.
A Tisza fővárosa és a szolnokiak vendégszeretete minden évszakban várja a látogatókat, bízva abban, hogy szép emlékekkel térnek haza.
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
