Gyöngyössolymos
Gyöngyössolymos a Mátra déli lábánál a Kis-hegy alatt szép erdős környezetben elterülő község. Gyöngyös város központjától 4 km-re északra húzódik meg a Nagy-patak völgyében.
Neve egészen 1903-ig Solymos volt, amelynek korai alakja a Solumus és a Solimus. A községet és határát 1212-ben II. Endre a Szent Sír Lovagrendnek adományozta. Az évszázadok során a falu tulajdonosai gyakran változtak: Solymosi család, Rozgonyi Péter, az egri püspökség, a szepesi kamara. Ezután több főúré volt, míg végül visszakerült a püspök, majd az egri érsekség birtokába.
A község életében jelentős szerepet tölt be a szőlőtermelés. A lakosság megélhetésének fő forrása kötődik a helyi szőlőterületekhez. A mátraalji borvidékhez tartozó település határában több ezer hold szőlőültetvény található. A község erdőterületén jelen van a vadgazdálkodás, miután az erdőterületen jelentős a nagyvadállomány, így többek között lehet vadászni őzre, szarvasra és vaddisznóra, turisztikailag igen látogatott helység.
A településen egyetlen ún. átmenő út van, amelyen keresztül egyik irányban(déli) Gyöngyös városa, másik irányban(keleti) a Mátra üdülőhelyei érhetőek el.
A község keskeny nyomtávú vasútvonallal is rendelkezik (helyi megnevezése: kisvasút), amelynek kiindulópontja Gyöngyös városa, végállomása pedig a festői környezetű Lajosháza.
Szálláshelyek Gyöngyössolymoson
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
