Csór község Székesfehérvár és Várpalota között fekszik -utóbbihoz kicsit közelebb. Délen hazánk egyik legnagyobb lápterülete, a Sárrét öleli körbe. Szomszédos falvaink közül egyedül Iszkaszentgyörgyre vezet út. Csór kiemelt vízbázis, a mérések alapján rendkívül jó minőségű vízzel. A vízmű mellett található hegyből fakadó karsztforrás látja el vízzel Székesfehérvárt is.
A történeti forrásokat tekintve 1193-ban III. Béla a fehérvári keresztesek konventjének adományozta Bivalt. Bival ma az a terület, melyet a csóri hagyomány Gusztus-pusztának hív. Falunk nevét igen sokféleképpen olvashatták a kutatók: Choor, Czor, Chior, Chyor, Csoór, valószínűleg egy ótörök „cur” méltóságnevet őrizve. A terület a középkorban a jó halászati lehetőségekből és az idegen mesterektől ellesett szőlészkedésből élt. 1476. december 11-e jeles nap a község történetében. Előző napon Mátyás király Fehérvárra jött, hogy bevárja hitvesét, Beatrixot. December 11-én az egész követség megindult Csór irányába, hogy már ott fogadja a királyi hitvest. Ez volt a krónikák szerinti hivatalos verzió. Ámde a nép megőrzött egy mondát, ami szerint a király betért a fogadóba a királyné érkezése előtt, hogy éhségét helyi étkekkel csillapítsa. Csukát kért. A fogadós ki is hozta, de a király legnagyobb megdöbbenésére a hal legértékesebb része, a mája hiányzott. Szóvá is tette, mire a fogadós a legnagyobb alázattal azt válaszolta, hogy a májat a pap kutyája vitte el. Ebből született az a mondóka, amit ma minden csóri ismer: „A csóri csukának nincsen mája, mert ellopta a pap kutyája.” Címerünkben is a csukát tálcán felszolgáló fogadós van, valamint Mátyás, meg egy holló. És persze az elmaradhatatlan szőlőfürt. A török a XVI század folyamán többször is végigdúlta Fehérvárt és környékét. Bár a folyamatos rablások szinte lehetetlenné tették itt az életet, azt viszont biztosan tudjuk az összeírásokból, hogy teljesen soha sem néptelenedett el. A török elvonulta után svájciak, svábok, valamint tótok érkeztek,de jó néhány magyar család is letelepedett. Innentől kezdve a lakosságszám emelkedett, a XIX. századi gazdasági fellendülés következtében majdnem elérte a kétezret. A kivándorlás és az első világháború visszavetette a növekedést. 1944 decemberétől 1945 márciusáig folyamatos harcok dúltak a német és orosz csapatok között. Az 1945-től 1990-ig tartó időszak ellentmondásos. Sokan költöztek be, növekedett a lakosságszám. Ez főleg Székesfehérvár szívó hatásának, a közeli inotai hőerőműnek, valamint a várpalotai szénbányának volt köszönhető.
Történelmünk utolsó 20 éve a demokrácia kiépítéséhez kötődik. 1990-től a faluban tornaterem készült, felújították a kúriát, kiépült a gáz, szilárd burkolattal látták el az utcákat, telkek kerültek kialakításra, illetve felépült egy tekepálya is.
A község legimpozánsabb épülete Szőgyény-Marich kúria. A jelenleg kétszintes épület építtetője valószínűsíthetően a Marich család lehetett valamikor a XVIII. század második felében. Ez településünk központja. Megtalálható benne egy 1820 táján faragott 160 cm magas, 180 cm széles vörös márvány kandalló az eredeti állapotában. A kúriához nagy park tartozott, ahol ma is látható egy - valószínűsíthetően a XIX. század végén ültetett - kőrisfa is A kúriában található, több intézmény mellett, a Polgármesteri Hivatal is.A kúria épületében 2008-ban került kialakításra a Falumúzeum, mely bejelentkezés után bármikor látogatható. A községben immáron tizedik éve, minden augusztus végén Falunapot rendeznek, melyet az idén Csukafesztiválra kereszteltek. A Fesztivál az előző évekhez hasonlóan színvonalas műsorokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
