Budapest
Budapest, 11.kerület bemutatkozása
Újbuda százharminckétezer lakosával a Főváros legnépesebb kerülete. 33,5 km2- én két országos és három fővárosi természetvédelmi terület, Világörökség és Natura 2000 terület található. A kerületet Duna folyam határolja egyik oldalról, a Budai hegység dombjai és lankái másik oldalról.
Víz, hegy, völgy – és történelem mind együtt van a főváros délnyugati kerületében. A Gellért-hegy legendája, a Citadella, a világhírű Gellért Szálló és Gyógyfürdő, a Feneketlen – tó, a Hunyadi Keserűvíz, de Bartók Béla, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes életének színterei, a Műegyetem, a Lágymányosi- öböl, újabban a magyar „Szilícium- völgynek” is joggal nevezhető Infopark jelentik azokat az elemeket, amelyekből Újbuda képe mára összeáll. A Feneketlen-tó és Kék-tó mellett a közelmúltban új látvány-tó rendszer létesült Kőérberek Tóvárosban, miáltal 3,5 hektár vízfelülettel gazdagodtunk. A Hosszúréti patakból felduzzasztott tómenti sétányon helyet kapott az új sportközpont és az MLSZ székháza. A Budaörsi Repülőtér régi – műemlék-épületei, füves kifutópályája miatt unikum, ám ma is fogadja a repülőket. Ezeken túl számtalan új és régi sportpálya, szabadidős létesítmény biztosítja a rekreációt.
Ez a dualizmus korában születő új városrész szerencsésen ötvözte egymásba a régmúlt emlékeit, tárgyi, szellemi hagyatékát. Fokozatosan megteremtette az itt élő emberek számára a megélhetés differenciált formáit, a kulturált életmód, a szórakozás, a tanulás lehetőségeit. Otthont adott több országos, nemzetközi hírű technikai, tudományos, kulturális intézményeknek, Európa és a világ gazdaságát képviselő cégnek.
A kerület egyik szegletében füstölgő gyárak, a másikon kellemes, fás- ligetes nyaralók, egyik oldalon korszerű bérpaloták és luxusvillák, a másikon a „concret- jungle”- beton- dzsungel paneljei jellemezték még egy fél évszázada is a városrészt.
A fejlődés üteme szédítő. Eltűntek a lerobbant gyártelepek, helyüket irodakomplexumok, modern business centerek, új gazdasági létesítmények, korszerű lakóépületek, lakóparkok vették át.
Szellemi potenciálját egyetemei és főiskolái, színvonalas középiskolái teremtik meg. Itt található a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem, az ELTE Természettudományi Kara, a Corvinus Egyetem több karaként működő volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, de itt van a székhelye a magyar szellemi elitet „termelő” Eötvös Kollégiumnak is.
A Gellérthegy a Gellért Szállóval, a Bartók Béla út, a Móricz Zsigmond körtér, a Kosztolányi Dezső tér, a Feneketlen- tó a Szent Imre Plébánia templommal hordozza a „hely szellemét”.
Újbuda nem csak természeti szépségével és értékeivel, de kulturális rendezvényeivel is egész évben szeretettel vár mindenkit!
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
