Tarhos bemutatkozása
Ez a terület mindig alkalmas volt emberi megtelepedésre, minden valószínőség szerint az ıskıkor
embere is élt már itt. A tiszai kultúra gazdag lelıhelye ez a terület. A római hódítás nem érte el ezt a területet,
így a szarmaták zavartalanul tartózkodtak itt, majd a VI. századtól avarok költöztek be. Leleteiket számos
helyen megtaláljuk.
Tarhos jelentısége 1775-tıl kezdıdött, amikor a terület a Wenckheim család birtokába került. Nagy
kiterjedéső erdıség és elhanyagolt szikes legelı volt akkor ez a vidék. A gróf kb. 50 holdnyi erdı közepén
díszes kastélyt emeltetett. Tarhos, mint település csak a múlt század elején kezdett kialakulni, amikor is a
grófi kastély körül egyre több gazdatiszti és cselédház épült. A környék házainak lakói valamennyien a grófi
család szolgálatában állottak.
1946-ban Gulyás György szervezésében a volt grófi kastélyban énekiskola nyílt. A mővészeti kivitelő
Zenepavilont Kodály Zoltán adta át 1953. május 1-jén. 1954-ben népmővelési miniszteri rendelettel
megszüntették, és helyébe gyógypedagógiai intézetet létesítettek. Az 1976 óta az egykori iskola hagyományra
alapozva megrendezett Békés-tarhosi Zenei Napok ismét országos hírnevet szereztek a településnek. A
Békés-tarhosi Énekiskolát 2007-ben Magyar Örökség Díjjal jutalmazták.
A település 1954-ig tartozott Békéshez, azt követıen önálló tanácsú békési járási község, 1974-tıl
pedig teljesen önálló, Békés város környéki község lett.
Tarhos falusias jellegő, rendezett, gazdagon virágosított, aránylag fiatal település. Jellemzı az 50-es
években kialakult szerkezete: a párhuzamos utcák és a rájuk merıleges keresztutak szinte sakktáblaszerő
elrendezése. Kivétel ez alól a Békés-Vésztı átmenı út túloldala, a kastély felıli rész - amely a település elsı
lakott része - magja a Weinckheimek által kialakított okos, jó ízlésre valló, magas szakmai igénnyel
megépített kastély és értékes botanikai győjteményő parkja. A grófi major maradványa a cselédek számára
épített 22 lakásos épület, a két magtár, a gazdatiszti lakás és a ritka építészeti emlékként megmaradt
víztorony. Ritka emlék a harangláb. Kellemes színfolt, az önkormányzati hivatallal szembeni park és
játszótér, a Jézus Szíve szobor. A településen mintegy 380 lakás található.
A település örökségének megırzését és fejlesztését a Tarhos Fejlıdéséért Közhasznú Egyesület
vállalta fel 2006-ban. A település élete egyre intenzívebb, a lakosokat és a látogatókat egyre több és színesebb
program várja. Kiemelt rendezvény a júliusban megrendezésre kerülı Körösök-völgye Folklórfesztivál.
A település hosszú évek óta rendszeresen részt vesz a Virágos Magyarországért versenyben. Az
elmúlt években a megszerzett saját tapasztalatokból és máshol látott példákból tanulva, azokat alkalmazva
szépen felfelé ívelı folyamat indult meg. A telepített felületek folyamatosan nınek nem csak közterületen,
hanem a magánházak elıtt is; a középületek sorban megújulnak, az utcabútorok száma fokozatosan nı. A
használatra szánt közterületek nagysága is bıvül.
A településre érkezve feltőnhet a látogatónak az egységes akarat arra vonatkozóan, hogy a köz- és a
magánterületek gondozottak és társulásokkal bıven ellátottak legyenek. Mind az Önkormányzat, mind a
civilek és a lakosok törekszenek arra, hogy évrıl-évre minél nagyobb felület legyen ötletesen, ízlésesen
virágosítva, illetve növényekkel telepítve. Az utcák keresztezıdésében mindenütt virágos felületek vannak
kialakítva, ahol az év minden szakában találunk virágzó fajt. A magánházak elıtti területek nagy többségben
színesek, virágokkal, cserjékkel, esetleg fákkal jól ellátottak. Sokféle növényt láthatunk, melyek gondozva
vannak. Nem tapasztalható eltulajdonítás, sıt, mindenki odafigyel a növényekre.
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
