Szabadszentkirály bemutatkozása
Szabadszentkirály község Baranya megyében Pécstől 22 km-re helyezkedik el. Szomszédai Gerde, Pécsbagota, Velény, igazgatási szempontból Szabadszentkirály központtal egy körjegyzőséget alkotnak. A község sík területen fekszik, éghajlati, domborzati és talajadottsága a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőek.
A falu nevét először 1326-ban említették. A monda szerint az 1400-as évek elején Zsigmond király az ellene fellázadó nagyurak elől menekülve „Szentkirály” határán került üldözői elé. A falu patakjánál két asszony ruhát mosott. Ők rejtették el a mosóteknő alá a menekülő királyt, aki később a községnek nemesi városi rangot adományozott.
A településen ma 830-an laknak. Az itt lévő modern általános iskola és óvoda nemcsak a helybeli gyermekek, hanem a társtelepülések gyermekeit is fogadja. A faluban működik még posta, takarékszövetkezet és egészségügy is (háziorvos, védőnő, gyógyszertár, fogorvos).
A virágosításra nagy hangsúlyt fektettünk ebben az évben is. Az Önkormányzat udvarában korábban kialakított sziklakertbe virágokat ültettünk, illetve virágládákba muskátlikat helyeztünk ki. Az utcákban található virágládákba sokféle egynyári virágok teszik vonzóvá településünket az átutazók számára.
Az önkormányzatnak hatalmas zöldterületet kell gondozni, amelyből kiemelkedő helyet foglal el a híres, mintegy öt hektáros szabadszentkirályi ”Liget”. Önkormányzatunk kiemel feladataihoz tartozik a Liget fenyőfáinak gondozása és ápolása, ugyanis az első világháborúban elhunyt szabadszentkirályi katonák emlékére egy-egy fenyőfát ültettek, mellé pedig egy zománctáblát helyeztek el. A településen élőket faluszépítő versennyel bírjuk rá saját portájuk csinosítására, mely évek óta már nagy hagyomány településünkön.
Falunkba látogatók egy gondozott, takaros települést láthatnak. A természet, környezet és az ember kölcsönhatása egymásra vitathatatlan, ezáltal ennek a kapocsnak a harmóniája elengedhetetlen. Igyekszünk ebben a szellemben nevelni fiataljainkat, hogy később ők is ezt a tiszteletet, és szeretetet a természet iránt, átadhassák majd gyermekeik számára.
Szálláshelyek Szabadszentkirályon
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
