Kisharsány bemutatkozása
Kisharsány a Siklós-Villányi hegység lábánál fekszik, a villányi borvidék középső részén. Lakosaink száma 562 fő. Református templomunk műemlék. A település a történelmi borvidéken kialakított "Borút" tagja, s talán ez jelenti a legnagyobb vonzerőt vendégeink számára.
A pincefalu gyönyörű fekvése alapján a borturizmus kiemelkedő falva lehet, ehhez már szinte minden infrastruktúrát sikerült is kiépítenünk. Lelkes munkával tovább újítjuk, szépítgetjük, virágosítjuk környezetünket, hogy kis falunk szebb lakhelyünk legyen, s hogy a turistákat idecsalogassuk.
A lakók és az önkormányzat gondos munkájának köszönhetően, a házak előtti porták évről évre gondozottabbá, virágosabbá válnak.
Elhatároztuk, hogy a régi településképhez hűen visszatelepítjük a falunkra valamikor jellemző és őshonos gömbakácot.
A visszatelepítés több éves feladat, hiszen a csemeték megvásárlása, ültetése, karózása és utógondozása nem kis terhet ró az egyébként is szűkre szabott költségvetésünkre. 2008-ban 220 db, 2009-ben pedig 110 db csemetét ültettünk el. Az eddig meglévő virágágyások mellé idén még négy új ágyást alakítottunk ki (évente kétszer kb. 2-2000 tő virággal).
A munkálatokban részt vettek a nyugdíjas klub tagjai, az önkéntes szépítő brigád és a közmunkások, ill. támogatást kaptunk a faluból származó vállalkozótól is. Az óvodások virágokkal díszítik az óvoda udvarát, a Kölyök klub és az ifjúság a szemétszedésben veszi ki részét.
Műemlékekben nem vagyunk gazdagok, de amink van, azt megóvjuk.
A régi temető sírhelyeit kiszabadítottuk a szinte erdővé nőtt sűrűből, az új temetőt is rendszeresen gondozzuk, kovácsolt vaskapuval zártuk le és szép gesztenyesorát leköveztük.
Református templomunk környékét rendben tartjuk. Templomunk nemrég díszvilágítást kapott, önkormányzati és egyházi támogatásból.
Történelmi eperfasorunkat egész évben karban tartjuk. A fák mellett –a buszmegálló és a falu között- 576 m hosszú járdát építtettünk. A járda melletti parkosítás és díszkivilágítás tervezés alatt áll.
Községünkben a Fekete-hegy lábánál fekvő Vylyan Pincészet jelentős turisztikai vonzerőt jelent, s boraikkal együtt Kisharsány nevét is viszik országról országra. A Vylyan birtok lankáinak egyedülálló látványával, mediterrán hangulatú terasszal, egyedi arculatú borokkal, művészi hordókiállítással és mindig virágos portával - egész évben szeretettel várják a vendégeket.
Hogy a szépítés, virágosítás folyamatát még inkább motiváljuk, létrehoztuk a „Szép, virágos Kisharsány” versenyünket, melynek emlékplakettjét a tavalyi falunapon 10 háznak adtuk ki.
Két komoly pályázatot nyújtottunk be, a faluközpont átalakítására: a református templom felújítására, a mellette álló parókia és templomkert átépítésére. Itt kapna helyet egy egyedülálló interaktív bormúzeum.
2008-ban indult útjára az Ördögkatlan Fesztivál, melynek egyik helyszíne Kisharsány. A rendezvény jelképeként egy monumentális „hordódonga szobrot” tervezünk felállítani a faluközpontban.
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
