Drávaiványi bemutatkozása
Az Ormánság szívében fekvő Drávaiványi települése, olyan apró falucska, mely megőrizte a falusi hangulat minden báját. A településen a múlt és a jövő harmonikus egyensúlyban, egymást jól kiegészítve van jelen. A természeti értékek védelme mellett a településen élők fontosnak tartják a település fejlődésének előmozdítását is.
A helybeliek büszkék a településen található 1792-ben épült késő barokk stílusú református templomukra. A magyar kultúra részét képző építészeti remekmű mennyezetét 167 kézzel festett fakazetta díszíti, mely jellegzetes népi motívumokkal eleveníti meg a biblia jeleneteit. A templom berendezése, a festett fakarzat, a szószék, a Mózes-szék, a padok a népies rokokó stílus jegyeit mutatják.
A településen a múlt mellett jól megfér a jövő is. Annak érdekében, hogy a változó idők támasztotta követelményeknek is meg tudjon felelni a falu, az önkormányzat - a helyiek támogatása mellett - jelentős beruházásokat valósít meg. A közelmúltban megvalósult fejlesztések közül a legjelentősebbnek a Drávaiványi Kerékpáros Pihenőhely kialakítását tekinthetjük. A beruházás Európai Uniós forrás bevonásával került megvalósításra. Az igényesen kialakított pihenőhely a vidék szerelmeseinek kiváló célpont lehet.
A polgármester és a képviselő testület vezetésével pénzben ki nem fejezhető eredményeket is elért a település. Ilyennek tekinthetjük a lakosság bevonását, mind szélesebb kör aktivitását, az egyes települési attrakciókba. Több, a településkép javítását szolgáló felhívásban vesz részt a község. Az esztétikus és rendezett településkép kialakítása érdekében az önkormányzati vezetők és a helyi lakók együttesen szépítik a környezetet. A hagyományos kertkultúra részét képző virágok ültetésével a falu elérte azt, hogy a falu külső megjelenése méltó annak hírnevéhez.
Képgaléria(katttintson a tetszőleges képre)
